Kreatív dizájnstílusötletek

Mindig öröm olyan megrendelőknek dolgoznunk, akiknek vannak saját elképzeléseik. A végeredmény ilyenkor a legesztétikusabb és egyben a legszemélyesebb is, a közös munka pedig öröm mindkét fél számára.

Tavaly kereste meg stúdiónkat Illés és Betty, ennek a hangulatos, exkluzív erzsébetvárosi ingatlannak a tulajdonosai. Arra kértek minket, hogy segítsünk felújítani és berendezni fészküket úgy, hogy Betty kedvenc színeit összhangba hozzuk Illés szeretett tárgyainak hangulatával. Ezek a tárgyak kapcsolatuk fontos állomásait szimbolizálják, ezért nem szerettek volna megválni tőlük.

Kreatív csapatunk semmit nem szeret jobban, mint egy kis kihívást! Íme egy pár kép az eredményről, amelyre mindannyian büszkék vagyunk!

belso

A konyha dizájnja tükrözi leginkább, hogy a közös munka mindig meghozza gyümölcsét. Illés Betty kedvenc italainak gyűjteményét szerette volna keretbe foglalni, Betty pedig mindenképpen vidám színekre vágyott abban a helyiségben, ahol ideje nagy részét tölti, így a tűzpiros konyhabútor tökéletes választásnak tűnt. A konyhapultot és a falat borító márványt a Westminster Apátságból hozattuk, szintén Illés kérésére.

belso1

A konyha-étkező piros-sárga falaira applikált gerberák - ha lehet - még több színt és vidámságot hoznak a helyiségbe.

belso3

A vidám falszínek tovább vonulnak a konyha-étkezőből az étkező-nappaliba is, így fénnyel töltik meg az egész teret. A sarokban kapott helyet Illés nagy szerelme, az Akvárium, amely a ráhelyezett kis kéményseprő-figurával hűen tükrözi a pár játékosságát, pajkosságát. Sok töprengés után Bettyvel a klasszikus (és unalmas!:) nejlonfüggöny helyett modernebb, mutatósabb nejloncsíkfüggönyt választottunk.

belso4

A hálószoba Betty terepe volt: az ő elképzelései alapján itt finomabb, nőiesebb színekkel dolgoztunk, és a másik szobában már kíválóan vizsgázott nejloncsíkfüggönyt itt térelválasztóként használtuk. Persze ez a helyiség sem lett volna teljes, ha nem kerülnek bele Illés jól irányzott dísztárgyai!

belso5

Így került a galériára vezető falépcső tövébe az almafa, amely Illés szerint az eredendő bűnre való utalással megfelelő komolyságot kölcsönöz egy hálószobának, de természetközeliségével harmonizál a felette lévő képpel, melyet kreatív csapatunk ajánlott az üresen szomorkodó falfelületre.

A találatot köszönjük Anitának!