Szakértelem, Tisztelet, Hatékonyság, Ötlet, Dinami....stb.

A szoba dizájnján egy tizenkét fős kreatív csoport dolgozott négy napon át. Azt már nagyon hamar letisztázták, hogy a gipszfríz alá nem kerülhet egyféle tapéta és pár órás egyeztetés után megállapodtak abban, hogy felülre kell kerülnie a virágmintás, alulra pedig a csíkos tapétának. Csak egy nappal később jöttek rá, hogy Mennyire Okos döntés is volt ez, mikor az egyik, hortikulturálisan is magasan képzett tag bedobta a sarkokból lefutó művirág ötletét.

Innen úgyszólván már nem volt megállás, hiszen ahol növénycsüngés van, ott más természetes életformának is elő kell fordulnia, tette hozzá a lakberendezés három alapszabályát kivétel nélkül mindig szem előtt tartó csoportvezető. Két napig tartó lázas munka után, a csoportba nemrég bekerült fiatal, tehetséges lakberendező előállt egy lehetséges megoldással: apró halott madarakat lehetne a falra csavarozni, így a természet közelsége szinte kézzelfogható lenne, és a növények csüngése is nagyobb hangsúlyt kaphatna. A kreatív csoport ezen a ponton rövid időre két frakcióra szakadt, mert a színben és stílusban ideillő madarak fajtáját illetően nem sikerült dűlőre jutni. Végül egy idősebb, nagy tiszteletnek örvendő kolléga ötlete alapján, a madarak tervét elvetve, barlangmotívumok elhelyezése mellett döntöttek.

Bár a sarkokban emelkedő hegyek és az ajtók körüli ún. belső barlangosítás ma már nem számítanak az innovatív lakberendezési fogások közé, abban mindannyian egyetértettek, hogy a helyiség hangulatához ezek adnak a legtöbbet. Az alapvetések lefektetése után átengedték a terepet a fiatalabb, tapasztalatlanabb kollégáknak, akik csak pár végső simítást eszközöltek, mint például a fekete-fehér berendezési tárgyakra rímelő, a fal közepén futó bordűr, az ételátadó boltívére hajazó fali tükör és az afrikai inspirációs maszk. Nüanszok csupán, de ezek nélkül bizonyosan nem lett volna teljes a helyiség koncepciójának kidolgozottsága.

A csoport további két napot töltött a konyha vizualitásának felvázolásán. Úgy döntöttek, hogy megtartják a fából készült falburkolat melegségét és a szobában már oly sikeresen alkalmazott barlangosítással vezetik a szemet a szokatlanabb megoldások felé. A köves felületen elhelyezett faliórák itt is és a szobában is az állandóság-változás dichotómiáját hivatottak jelképezni (a kő szilárd állandósága-az idő fluid változása).

A fekete-fehér színvilág itt nem bordűr, hanem a hideg márványosságot sugárzó öntapadós tapéta négyzetmétereiről köszön vissza. A hűvös hatás a hűtő esetében különösen nagy sikert aratott a kreatív csoport nő tagjai körében, akik a praktikumot a világért sem áldoznák fel az esztétikum oltárán.

A narancs-fekete színkombináció ezek után szinte banálisan egyértelműnek tűnt, bár a történet teljessége érdekében el kell mondanunk, hogy ketten az égkék-citromsárga vonalon indultak volna tovább szívük szerint. A kreatív csoport hatékony működésének titka azonban a szabad ötletelés mellett a fontos pillanatokban demokratikus szavazással meghozott döntésekben rejlik. 

Köszi, Alíz!